A Könyvfeszt leghosszabb dedikálása

A Könyvfeszt leghosszabb dedikálása

A XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál leghosszabb dedikálása Holden Rose íróval (A Főnix Könyvműhely nem hivatalos rekordkísérlete)

(A rekordkísérlet élő ember felhasználásával zajlik, annak teljes körű beleegyezésével. Az alanyt szurkálni, ütögetni, sugárzó hő hatásának kitenni tilos és életveszélyes! Ránézve.) Tovább

Merítés-díj 2016

Merítés-díj 2016

Éppen az első regényem megjelenésének második évfordulóján vettem át a díjat. (A harmadik 2014. november 26-án került a boltokba.)

Az esemény a BARhole nevű helyen, a 8. Moly születésnapon került megrendezésre. Itt és itt található egy csomó fotó a buliról. A Merítés-díj egy eléggé új dolog, ezt a gyermekirodalmi kategóriát az idén alapították. A zsűri nem kevesebb, mint 120 könyvből választott ki tízet, és abból is megnevezte azt, ami szerinte a legklasszabb. Ez lett Varró Zsuzsa Áfonyka című meseregénye, Varró Dániel versbetéteivel és Domján-Udvardy Melinda rajzaival, festményeivel. Ezek után ezt a tíz könyvet, megszavaztatták a közönséggel is, a végeredmény itt látható. Így lett Az ellopott karácsony díjnyertes könyv. Tovább

Felolvasás Zsigmond Tamarával

Felolvasás Zsigmond Tamarával

Az a megtiszteltetés ért, hogy Zsigmond Tamara elvállalt egy felolvasást egy tetszőleges helyszínen. Ekkor lépett a képbe a Libris csapat és felajánlották a nagy Libri áruházuk Mesebolt nevezetű sarkát, ami a Duna Plázában van. Ez egy ilyen direkt gyerekeknek kitalált placc, ahova nem olyan egyszerű bekerülni. Tavasszal beszéltük meg, hogy őszre lesz hely. És meg is érkeztünk a lényeghez, október 8-án megjelenünk a helyszínen Tamarával, és egy nagyon jó hangulatú délutánt kerekítünk az amúgy borongósnak ígérkező őszi sziesztából.

Október 8. szombat, 15:00–18:00
Duna Plaza Libri Könyvesbolt – Váci út 178., Budapest, 1138

A rendezvény Facebook oldalát itt találod >>>

 

Ismerd meg Howard világát Tovább

Két dedikálás a Nemzetközi könyvfesztiválon

Április 23-tól 26-ig rendezik meg a Millenárison a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. A Főnix Könyvműhely a D15-ös pavilonban állítja majd ki a könyveit, ahol a magyar szerzők egymás után érkeznek dedikálni.

Érdemes kinézni, mert számtalan program vár mindenkit, minden műfajban >>>

11077332_1017855854910480_5420335667727363483_o

A Nyúl akta megjelenése is április 23-ra esik és ebből az alkalomból mind két könyvet (A harmadik az első rész :D) kedvezményesen lehet majd megvásárolni.

Két dedikálásra is sor kerül:

Patrick J. Morrison (Bukros Zsolt), Holden Rose (Kovács Attila)
2015. április 25. 13:30

Peter Sanawad (Bihari Péter), Holden Rose (Kovács Attila)
2015. április 26. 11:00

Tehát megismerhetitek a Nostradamus levelei és a Hollóvér sorozatokat és azok íróit is.

1960882_1017853824910683_1276340678095289238_o

Ezenkívül a helyszínen lesz még egy felolvasásos játszásos program gyerekeknek 24-én, amit az Olvasni Jó! program keretében szervez a kiadó, erről később még írok majd. Tovább