Viszonylag sok gyerekkel találkozom mostanában, legalábbis ahhoz képest, mennyire csak a szobámban ülök egész nap. A könyvbemutatós felolvasások kapcsán egészen közelről figyelhetem meg a srácokat, miközben a regényemet hallgatják.
Mindennél fontosabb az ő véleményük. A szülők, tanárok, csak egy bizonyos szűrőn, az életkoruk szűrőjén keresztül képesek értékelni amit írok, de a gyerekek egyszerűen csak szórakoznak.
Ha Howard kimászik egy ablakon, akkor a kedves olvasóm csak izgul, hogy fel ne ébredjenek a szülei, és sikerüljön a küldetése. A felnőttek már teljesen mást látnak ebben. Jaj, le ne zuhanjon, meg jaj, csak az én gyerekem ki ne próbálja! Pedig ez badarság. Egy gyerek se ugrál ki az ablakon, mert látott egy Superman-es filmet, vagy lök arrébb egy teherautót, mert azt képzeli ő Kinizsi Pál. Nem gyújtanak lámpát pálcával a Harry Potter rajongók, és nem hiszik, hogy halhatatlanok, és főleg nem esznek meg minden gombát, mert mondjuk játszottak Super Mario-val.
Howard Matheu különös esetei egy krimisorozat gyerekeknek. Nem kevesebb, de semmivel se több. Olvashatóság: könnyű, kaland: ami belefér, tanulság: csak a legszükségesebb, tudásanyag: nyomokban azt is tartalmazhat. Szóval: szórakoztató irodalom. Mint a felnőtteknél.
Visszatérve: az előadásaimon, néha meglepően egyszerű, és érdekes kérdésekkel állnak elő a gyerekek, olyanokkal, ami egy felnőttnek eszébe sem jutna. Például rendszeresen kérik, hogy mind a két nevemmel dedikáljak, ami igazán érdekes. Nekem soha eszembe nem jutott volna. Folytatás a holdenrose.hu oldalon >>>
